2012. november 16.

KSH - Társadalmi és jövedelmi folyamatok, 2012. január-augusztus

Az alapvető népmozgalmi mutatók szerint  2012 első nyolc hónapjában több születés és halálozás jellemezte hazánkat az előző év azonos időszakához képest.

Az előzetes adatok szerint  2012 január–augusztusában 59 925  gyermek született, ami 3,9%-kal (2238 fővel) volt több az egy évvel korábbinál, a születési arányszám pedig 0,3 ezrelékponttal, 9,0 ezrelékre emelkedett. Az elhunytak 87 679 fős száma 1,1%-kal (995 fővel) volt magasabb az előző év azonos időszakához képest. A halálozási arányszám a 2011. január–augusztusi 13,1-ről 13,2 ezrelékre növekedett. A csecsemőhalálozások aránya egy év alatt 5,1-ről 4,9 ezrelékre mérséklődött.

A születések száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a halálozásoké, ezért a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött. Az idei év első nyolc hónapjában a fogyás mértéke 27 754 fő volt, 1243 fővel kevesebb az egy évvel korábbinál. Az ország lakossága a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege folytán ennél kisebb mértékben, mintegy 20 ezer fővel csökkent, eszerint 2012. augusztus végén a népesség becsült lélekszáma 9 millió 938 ezer fő volt.

2012. június–augusztusban – a 15–64 éves népességet tekintve – 3 millió 878 ezren, 74 ezer fővel többen dolgoztak az egy évvel korábbihoz képest. Az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási arány 57,8% volt, és 1,7 százalékponttal meghaladta a 2011. június–augusztusit.

A nők foglalkoztatási mutatóit nagyobb mértékű javulás jellemezte, számuk egy év alatt 48 ezer fővel emelkedett, míg a foglalkoztatott férfiak száma csupán 26 ezer fővel nőtt. A nők foglalkoztatási aránya 52,6, a férfiaké 63,2% volt.

A munkaerőpiacon kis létszámban jelen lévő 15–24 éves fiatalok foglalkoztatottsága tovább mérséklődött (18,4%-ra), ugyanakkor a legjobb munkavállalási korú 25–54 évesek (75,4%) és az idősebb 55–64 évesek (37,5%) körében folytatódott a növekedés.

A munkanélküliek 454 ezer fős létszáma – szintén a 15–64 évesek körében – 9 ezer fővel elmaradt a 2011. június–augusztusitól, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékpontos – mintavételi hibahatáron belüli – csökkenés mellett 10,5% volt. A férfiak munkanélküliségi mutatói lényegében megegyeztek az egy évvel korábbival, a nőké viszont jelentősebben javultak. A férfiakat 10,7, a nőket 10,2%-os munkanélküliségi ráta jellemezte.

A munkanélküliség által leginkább érintett 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája (29,1%) egy év alatt számottevő mértékben emelkedett, miközben csökkenés volt megfigyelhető a 25–54 évesek (9,4%), illetve az 55–64 évesek (7,5%) körében. A munkanélküliek 46,5%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama 17,4 hónapra csökkent.

Az intézményi munkaügyi statisztika legfrissebb létszámadatai szerint 2012. január–augusztus időszakában a nemzetgazdaságban a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt  nonprofit szervezeteknél átlagosan 2 millió 667 ezer fő állt alkalmazásban, ami egy év alatt 20,6 ezer fős (0,8%-os) csökkenésnek felelt meg. A mérséklődés nagyobb részben a részmunkaidősökhöz, kisebb mértékben pedig a teljes munkaidősökhöz kötődött.

A vállalkozásoknál 1 millió 815 ezer főt alkalmaztak, ami 34,6 ezerrel (1,9%-kal) elmaradt a 2011. január–augusztusitól. (A szektoron belül leginkább a feldolgozóipar, az építőipar, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység volt létszámvesztő ágazat.) Ezzel szemben a költségvetés területén dolgozók száma – a közfoglalkoztatás növekvő súlyának köszönhetően – 13,2 ezer fővel 747 ezerre emelkedett.

Közfoglalkoztatás keretében átlagosan 86 ezer főt alkalmaztak – döntően teljes munkaidőben, fizikai munkakörben, az egészségügy területén –, létszámuk egy év alatt másfélszeresére nőtt. (A közszféra közfoglalkoztatottak nélküli létszáma több mint 15 ezer fővel 662 ezerre csökkent.) A nonprofit szervezeteknél 105 ezren dolgoztak, itt visszafogottabb volt a növekedés.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos havi bruttó keresete – a számviteli nyilvántartások alapján – 220 500 forintot tett ki, 4,7%-kal meghaladva az egy évvel korábbit. A nettó kereset összege 142 500 forint volt, 1,9%-kal magasabb a 2011. január–augusztusinál. A vállalkozásoknál 148 900, a költségvetésben 128 700, míg a nonprofit szférában 130 700 forint volt a nettó kereset. (A közfoglalkoztatottak átlagkeresete havonta bruttó 73 300 forint volt.)

A verseny- és a nonprofit szférában 4,2, illetve 4,7%-os bérnövekedés következett be, míg a költségvetésben alkalmazásban állók nettó keresete 3,6%-kal mérséklődött. (A közszféra átlagkeresetének dinamikáját a teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszámának többszörösére növekedése visszafogta, miközben a döntően az egészségügyet érintő garantált bérminimum 2012. évi változása, továbbá az ez év januártól esedékes, de júliusban kifizetett béremelés élénkítette.)

A közfoglalkoztatottak figyelmen kívül hagyásával a nettó keresetek a költségvetés területén 1,9%-kal emelkedtek. A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél a foglalkoztatottak érintett körének – az adó- és járulékváltozások ellentételezése céljából – a keresetbe nem tartozó havi  kompenzációt fizettek.

Ez az intézkedés 2012. január–augusztusban a költségvetésben a teljes munkaidősök mintegy 58%-át, a nonprofit szférában 8,6%-át érintette, a kifizetett összeg a két területen megegyezett, átlagosan havi bruttó 10 200 forint volt. (A kompenzáció a költségvetési szféra bruttó keresetének csökkenését 1,7 százalékponttal mérsékelte, ami így az előző évi szintjén alakult.)

A fogyasztói árak  emelkedésének üteme szeptemberben tovább gyorsult, utoljára négy évvel ezelőtt volt ilyen magas az infláció. A drágulás szeptemberben 6,6, az év első kilenc hónapjában 5,8%-os volt az előző év azonos időszakához képest. A gyorsulásban a szeszes italok, dohányáruk, valamint az üzemanyagok jelentős drágulása játszott szerepet. 2012 augusztusához viszonyítva az árak 0,4%-kal emelkedtek.

2012 január–szeptemberében a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk fogyasztói ára nőtt (12,1%), melyet a jövedéki adó emelése is erősített. Az üzemanyagok is tovább drágultak: összességében az első kilenc hónapban az egyéb cikkek, üzemanyagok ára 8,2%-kal, ezen belül a járműüzemanyagok ára 15,6%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A háztartási energiaárak is jelentősen, 6,7%-kal emelkedtek, ezen belül a távfűtésért 9,7, a vezetékes gázért 7,2%-kal kellett többet fizetni.

Az élelmiszerek áremelkedése június óta egyre gyorsul, január–szeptemberben összességében 5,5%-kal nőtt az árszínvonal. Ezen belül a vörös húsok több mint tizedével, a sertészsiradék 27%-kal, a tojás pedig 37%-kal drágult.  A tavalyi magas bázisárak miatt viszont a liszt csaknem tizedével, a burgonya pedig 41%-kal lett olcsóbb.

A szolgáltatások áremelkedése a tavalyihoz képest duplájára gyorsult: az első kilenc hónapban 4,2%-kal emelkedett az árszínvonal. A ruházkodási cikkek ára a tavalyival megegyező mértékben, 2,9%-kal nőtt.

A főbb csoportok közül továbbra is csak a tartós fogyasztási cikkek piacán mérséklődtek az árak, átlagosan 1,2%-kal.

2012. január–szeptemberben a lakosság különböző jövedelmi csoportjait – az eltérő fogyasztási szerkezet ellenére – a fogyasztói árak változása közel azonos mértékben érintette.


Forrás: KSH (kiadvány)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum