2013. április 17.

KSH - Az élelmiszerek fogyasztói árának alakulása 2012


A fogyasztói kosár mintegy egynegyedét kitevő élelmiszerek éves átlagos 5,9%-os fogyasztóiár-növekedése 2012-ben némileg alacsonyabb volt a korábbi évhez viszonyítva, azonban még mindig meghaladta a teljes fogyasztóiár-index mértékét. 

Az éves átlag azonban elfedi az év közbeni áringadozásokat, míg májusban 4,1%-ra csökkent az élelmiszer 12 havi árnövekedési üteme, ezt követően gyorsulásnak indult és októberben 7,6%-on tetőzött.

Az egyhavi átlagos árváltozás nagyobb mértékben ingadozott, mint egy évvel korábban: –0,9 és 2,8% között; a legalacsonyabb augusztusban volt, míg a legnagyobb mértékben januárban nőttek az élelmiszerárak.

A 2012. január 1-től megemelt általános áfakulcs (25-ről 27%-ra) hatása az élelmiszerek csoportjában is érezhető volt, egy hónap alatt közel 3%-os volt a drágulás mértéke. Ezen belül jelentősen drágult többek között a tojás (8,1%), az étolaj (5,1%), a szalámi, szárazkolbász, sonka (4,4%), a kávé (4,3%) és a cukor (3,9%).

A 18%-os kedvezményes adókulcs változatlan maradt, az e csoportba tartozó élelmiszertermékek árát az áfaváltozás tehát nem érintette. Így lényegében változatlan maradt a péksütemények és a kenyér ára is januárban, valamint a sajt esetében is csak kisebb mértékű áremelkedés volt megfigyelhető.

Az év első öt hónapjában az élelmiszerek ára hónapról hónapra átlag felett, vagy azzal megegyező mértékben emelkedett. Ezen belül bizonyos élelmiszer-ipari termékek ára erőteljesebben nőtt.

Az idényáras élelmiszerek februárban közel 6, majd ezt követően újból, mintegy 4%-kal drágultak, s az áprilisi kisebb áremelkedést májusban egy újabb nagyobb mértékű, körülbelül 5%-os növekedés követte. Folyamatosan nőtt a csokoládé, kakaó ára is, február-április hónapokban 1,5% körüli mértékben, majd ezt követte májusban egy alacsonyabb, 0,7%-os drágulás. A kakaó termelésével és kereskedelmével kapcsolatos 2011-ben tapasztalt világpiaci nehézségek valószínűsíthetően áthúzódtak a tavalyi évre is, és ez szintén szerepet játszhatott e termékkör áremelkedésében.

A tojás árának az év eleji hónapról-hónapra történő folyamatos és drasztikus emelkedése (februárban 3,7, márciusban 16,5, áprilisban 11,7%) mögött elsősorban azon európai uniós rendelkezések állnak, amelyek jelentősen megszigorították a tyúktartás szabályait és az ennek nyomán bekövetkezett kötelező technológiai átalakítások jelentős többletkiadással jártak a gazdálkodók számára. Az étkezési tyúktojás termelői ára 2012. áprilisban mintegy 63%-kal volt magasabb az előző és azonos hónapjához viszonyítva.

Az élelmiszerárak júliustól augusztusig tartó havonkénti enyhe mérséklődése meghatározóan az idényáras élelmiszereknek a nyári hónapokra jellemző, ám a korábbi évnél csekélyebb mértékű árcsökkenésével magyarázható, amikor a tavaszi drágább primőr termékek helyét átveszik az olcsóbb szabadföldi zöldségek és gyümölcsök. Az idényáras élelmiszerek árai júliusban mindössze 2,8%-kal, augusztusban pedig 7,3%-kal estek vissza, szemben a korábbi év 10-12%-os egyhavi árcsökkenésével.

A nyári hónapokban mérséklődött valamelyest a tojás ára: júniusban mintegy 8, júliusban pedig közel 4%-kal.

Az őszi hónapokban az élelmiszerek árai átlag felett emelkedtek, 0,6–0,7%-kal. Ezen belül bizonyos élelmiszeripari termékeknél drasztikusabb áremelkedés ment végbe. Jelentősen drágult a liszt, szeptemberben mintegy 9, majd októberben több mint 4, illetve novemberben – valamivel kisebb mértékben – 0,5%-kal egy hónap alatt.

A burgonya árának emelkedése ennél is nagyobb volt; a szeptemberben mért közel 20%-os drágulást októberben újabb, 14% körüli áremelés követte, majd ezt követően novemberben ismét nagyjából 16%-kal kellett többet fizetni a burgonyáért. Az élelmiszerárak őszi alakulásában meghatározó szerepe volt az aszályos nyári időjárásnak is; a gabonafélék termelői ára novemberben mintegy 31%-kal volt magasabb az előző év azonos hónapjához viszonyítva, míg a burgonya termelői ára ennél jóval nagyobb mértékben – közel 88%-kal – haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet.

Mérséklődött azonban a csokoládé, kakaó, a kávé és a cukor ára is az őszi hónapok folyamán.

Az árnövekedés tizenkét havi üteme a 2011. decemberben mért 4,6%-ról januárra 5,5%-ra gyorsult, az év eleji áfaemelés következtében, ami még februárban is éreztette hatását, tovább emelve az élelmiszerek inflációját.

Az élelmiszerek körében mért tizenkét havi infláció 2010 szeptemberétől kezdődően folyamatosan magasabb volt, mint a teljes fogyasztóiár-index esetében. Ez a folyamat 2012. márciusban megtört, az élelmiszerek inflációja az átlagos árváltozáshoz képest erőteljesebben lassult. Mialatt a teljes fogyasztóiár-index a februári 5,9-ről 5,5%-ra esett vissza márciusban, az élelmiszerek körében 6,0-ról 4,7%-ra lassult az árváltozás mértéke. Ez elsősorban bázishatás következménye, tekintve, hogy 2011-ben, ugyanezen időszakban átlag felett – s a korábbi években tapasztaltnál is jóval nagyobb mértékben – drágultak az élelmiszerek meghatározóan a kedvezőtlen mezőgazdasági eredmények következményeként.

A bázishatás kedvezően alakította a tavaszi hónapok áralakulását, amelynek nyomán további lassulás volt érzékelhető: májusban 4,1%-ra esett vissza az árnövekedés tizenkét havi üteme. Mivel a nyári hónapokban az idényáras élelmiszerek csak visszafogottabb csökkenést mutattak hónapról-hónapra, mint egy évvel ezelőtt, így ez is szerepet játszott az élelmiszerárak folyamatos, jelentős mértékű gyorsulásában. 2012-ben az átlagos fogyasztóiár-index szeptemberben érte el az éves csúcsát (6,6%), az élelmiszerek esetében azonban ennél magasabb szinten – 7,6%-on – októberben állt meg a drágulás. A bázishatás ezekben a hónapokban kedvezőtlenül hatott, így az erre az időszakra jellemző nagyobb mértékű árcsökkenések elmaradtak.

Az átlagos fogyasztóiár-index esetében a 2011. őszi folyamatok (jövedékiadó-emelés, járműüzemanyagok drágulása) hatásának megszűnése jelentős szerepet játszott az árak visszaesésében, viszont az élelmiszereknél nem történtek ehhez hasonló folyamatok, bár az év hátralevő részében ismét lassuló tendenciát mutattak, amelynek üteme azonban jóval visszafogottabb volt.

A fogyasztói árak tizenkét havi árnövekedésének üteme az élelmiszerek körében az év végére 7,0%-ra lassult, ez azonban még mindig jelentősen magasabb a 2011. decemberi szintnél (4,6%).

Az élelmiszerek éves átlagos 5,9%-os áremelkedése az élelmiszeripari termékek igen jelentős szóródásával alakult ki. 2012-ben 2011-hez képest a legnagyobb mértékben a tojás ára emelkedett, megközelítőleg 36%-kal. Kimagasló volt a drágulás a sertészsiradék (25,0%) és a csokoládé, kakaó (17,0%) esetében is. Ennél valamivel kisebb mértékben, de az átlagot még így is jelentősen meghaladóan emelkedett a sertéshús (11,8%), a kávé (11,5%) és a párizsi, kolbász (9,6%) ára egy év alatt. Árcsökkenés alig néhány termékcsoportban következett be, a liszt ára például átlagosan 3,5%-kal mérséklődött 2011-hez viszonyítva.




Forrás: KSH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum