2013. április 26.

KSH - A szolgáltatások árszínvonalainak változásai Európában, 2013. április


Az előző negyedévhez viszonyítva az árak növekedési üteme Spanyolország kivételével (2%) egyetlen országban sem érte el az 1%-ot 2012 IV. negyedévében. A 17 adatot közlő uniós tagország közül kilencben összességében mérséklődtek a szolgáltatási díjak, a legjelentősebben Dániában (1,4%). Az előző év azonos negyedévéhez mérten az egyes szolgáltatáscsoportok uniós szintű áremelkedése négy esetben haladta meg az 1%-ot. 

Legjelentősebben, 2%-kal drágultak a munkaerő-piaci szolgáltatások. Ezzel szemben három terület – a távközlés (2,7%), az egyéb postai, futárpostai tevékenységek (0,5%), valamint a reklám, piackutatás (0,4%) – szolgáltatási díjai mérséklődtek.

A hazai árindexek legalább 1 százalékpontnál nagyobb mértékben csupán két esetben haladták meg az adott tevékenység közösségi szintű átlagát, illetve öt esetben maradtak el attól 2012 IV. negyedévében. A legnagyobb különbség a távközlési szolgáltatások (10,5 százalékponttal alacsonyabb), illetve a postai, futárpostai tevékenységek (6,6 százalékponttal magasabb) árindexében volt.

A tagországok adataiból képzett közösségi átlag 0,7%-kal, az euróövezeti szintű kissé nagyobb mértékben (0,9%) nőtt. Az uniós országok többségében legfeljebb 2%-kal emelkedtek az árak átlagosan, ezt csupán Németországban haladták meg. Ezzel szemben Magyarországgal (2,6%) együtt hat tagállamban – a legnagyobb mértékben Cipruson (3,5%) – csökkentek az árak.

Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág

Az előző negyedévihez viszonyítva 2012 IV. negyedévében a szállítási, raktározási tevékenységek magyarországi árindexei – a postai, futárpostai tevékenységek kivételével – az uniós átlaghoz hasonlóan alakultak. Az unióban nagyobb árváltozás a rakománykezelési szolgáltatásoknál történt. A litvániai és a lettországi kibocsátási árak nőttek a legnagyobb mértékben (4,2, valamint 1,8%). A többi tagország áremelkedése 1,0% alatti volt, míg árcsökkenést mindössze Görögországban (0,5%) regisztráltak.

A közúti áruszállítás területén a legnagyobb mértékben a spanyol kibocsátási árak nőttek (2,8%). A magyarországi áremelkedés ettől 2,3 százalékponttal maradt el, 0,1 százalékponttal meghaladva az uniós átlagot (0,4%).

Míg a közúti áruszállítási szolgáltatások árindexei Lengyelországban voltak a legalacsonyabbak, addig a raktározás, tárolás területén épp ott emelkedtek (1,9%) a legnagyobb mértékben. E területen Magyarországhoz hasonlóan több uniós tagországban sem változtak az árak, és a rangsorban
utolsó helyen álló Észtország árcsökkenése is mindössze 1,6%-os volt.

A szállítási, raktározási területek közül egyedül a postai, futárpostai tevékenységeknél csökkent az összesített uniós átlagár (0,2%). A magyarországi áremelkedést (1,2%) csak a finnországi (1,8%) és a luxemburgi (1,7%) haladta meg, míg a legjelentősebb mértékben az Egyesült Királyság árai mérséklődtek (1,1%).

Az előző év azonos időszakához viszonyítva hazánk kibocsátási árainak növekedése a postai futárpostai tevékenységek területén volt a legnagyobb mértékű, jelentősen (6,6 százalékponttal) meghaladva az uniós átlagot. Hazánkat a finnországi (5,7%) drágulás követte, míg Cipruson a kibocsátási árak több mint 6%-kal csökkentek.

Az egyes tagországok adatai között a legnagyobb eltérések a raktározás, tárolás díjainak alakulásában voltak (14,7 százalékpont). Bár uniós szinten összességében nem változtak az árak, a legjelentősebb mértékű csökkenés a görögországi (5,1%), míg a legkiemelkedőbb emelkedés a lengyelországi (9,6%) volt.

A közúti áruszállítási szolgáltatások esetében ugyancsak Görögország kibocsátási árai csökkentek a legnagyobb mértékben (4,5%), míg a finnországi és a spanyolországi árak átlagosan közel 4%-kal nőttek.

A rakománykezelési szolgáltatások területén az egyes uniós tagországok kibocsátási árai jellemzően nőttek, legnagyobb mértékben Romániában (5,3%) és Görögországban (4,8%). E területen Magyarország mellett csupán Hollandiában csökkentek az árak (1,5%).

Információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág

Előző negyedévhez viszonyítva 2012 IV. negyedévében az információ-technológiai szolgáltatások árai alig (0,2%) emelkedtek. Az országok többségében az árak átlagos növekedésének, illetve csökkenésének mértéke nem érte el az 1%-ot. A vizsgált időszakban a legnagyobb mértékben Lettországban (4,1%) nőttek az árak. A spanyolországi, ciprusi és szlovéniai árak nem változtak.

Az Európai Unió egyes tagországaiban az információs szolgáltatások előző negyedévhez viszonyított kibocsátási árai eltérően alakultak 2012 IV. negyedévében. Hat-hat tagországban mérséklődtek, illetve emelkedtek az árak. Leggyorsabban Lettországban (2,2%) nőttek az árak, míg Cipruson 1,8%-kal csökkentek. A finnországi, a szlovéniai és a lengyelországi árak stagnáltak.

Tárgynegyedévben a távközlési tevékenységre árindexet közlő tagországok többségében – köztük Magyarországon (3,4%) is – mérséklődtek a szolgáltatási díjak. Csak az Egyesült Királyságban növekedtek az árak (0,3%), Cipruson stagnáltak, míg a legnagyobb mértékben – 6%-ot meghaladóan – Litvániában csökkentek.

Előző év azonos időszakához képest az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág megfigyelt szolgáltatási ágazatai közül – az előző negyedévhez hasonlóan – csak a tagországok távközlési árai változtak jelentős mértékben. Leginkább – több mint 13%-kal – hazánkban estek vissza az árak, mintegy 4 százalékponttal nagyobb mértékben, mint a sorban minket következő Spanyolországban. A legjelentősebb áremelkedés Romániában volt, ahol a szolgáltatások átlagosan 5,3%-kal kerültek többe, mint 2011 IV. negyedévében.

Az információtechnológiai szolgáltatások területén a lettországi (6,6%) árak nőttek a legdinamikusabban, több mint 6 százalékponttal meghaladva az uniós átlagot. Ezzel szemben a legnagyobb mértékben Dániában (1,5%) csökkentek az árak. Az információs szolgáltatások esetében kiemelkedővolt a lettországi (-3,4%) és az ausztriai (2,5%) kibocsátási árak változása.

Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység nemzetgazdasági ág

Az előző negyedévhez viszonyítva a jogi, számviteli, üzletviteli tanácsadási tevékenységek árváltozása a 2,1%-os növekedés (Románia) és az ugyanekkora mértékű csökkenés (Litvánia) közé esett, és a szolgáltatási díjak gyakorlatilag nem változtak (+0,1%) az Európai Unió szintjén.

Az unióban a mérnöki és építészmérnöki tevékenység; műszaki vizsgálat, elemzés terén a szolgáltatásokért átlagosan 0,5%-kal kellett többet fizetni. Észtország (-2,9%), Litvánia (4,5%) és az Egyesült Királyság (1,2%) kivételével az árváltozás 1%-on belüli volt.

A reklám, piackutatási tevékenység kibocsátásiár-indexei egyes uniós tagországokban nagyobb szóródást mutattak: a legnagyobb mértékű növekedés Spanyolországban (27,2%), a legnagyobb csökkenés Cipruson (3,6%) és Görögországban (4,4%) volt. A szolgáltatási díjak uniós szinten átlagosan 5,7%-kal nőttek.

Az előző év azonos időszakához képest a jogi, számviteli, üzletviteli tanácsadási tevékenységek árai az Európai Unióban átlagosan 0,5%-kal emelkedtek. A legnagyobb árnövekedést Luxemburgban (3,3%) és Romániában (3,2%), a legnagyobb csökkenést Cipruson (8,6%) regisztrálták. A hazai árak átlagosan 1,1%-kal mérséklődtek.

A mérnöki és építészmérnöki tevékenység; műszaki vizsgálat, elemzés árai uniós szinten 0,6%-kal nőttek, hazánkban stagnáltak. Legnagyobb mértékben e területen is a ciprusi (3,1%) árak csökkentek, míg 3% feletti növekedés Litvániában (5,6%) és Romániában (3,3%) volt.

A reklám, piackutatás árai uniós szinten átlagosan 0,4%-kal mérséklődtek a IV. negyedévben: a lettországi 10,4%-os növekedés, illetve a görögországi 10,9%-os csökkenés között szóródtak. Magyarországon a szolgáltatások 2,0%-kal kerültek kevesebbe, mint az előző év azonos negyedévében.

Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység nemzetgazdasági ág

Előző negyedévhez viszonyítva a takarítási tevékenység esetében a legnagyobb (3,6%-os) árnövekedés Litvániában következett be. Luxemburgban és Romániában 1% fölötti mértékben, az Egyesült Királyságban 0,5, Franciaországban pedig 0,2%-kal nőttek az árak. Ausztria és Hollandia adata megegyezik a közösségi átlaggal (0,1%).

Hazánkban, csakúgy, mint Dániában, Szlovéniában, Lengyelországban, Csehországban és Németországban, nem változtak az árak a III. negyedévhez képest. A szolgáltatási díjak Spanyolországban 0,2%-kal, a legnagyobb mértékben pedig Cipruson és Görögországban (2,7–2,7%) mérséklődtek.

Előző év azonos időszakához viszonyítva a munkaerő-piaci szolgáltatások a legnagyobb mértékben Cipruson és Luxemburgban drágultak. A németországi és ausztriai áremelkedés mértéke több mint másfél-, illetve kétszerese az uniós átlagnak, míg a romániai szolgáltatások drágulása azzal pontosan megegyezik.

Az Egyesült Királyságban pedig csupán 0,2 százalékponttal kisebb mértékben nőttek az árak, mint az uniós átlag. Hazánkban – akárcsak Lengyelországban és Szlovéniában – az áremelkedés szerényebb volt az uniós átlagnál. Spanyolországban, Csehországban és Bulgáriában mérséklődtek az árak az előző év azonos időszakához képest.







Forrás: KSH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum