2013. december 18.

Aegon - A fiatalok 54 százaléka szeretne megtakarítani nyugdíjas éveire, 2013. november

Nemzetközi kutatást készített az Aegon a fiatal munkavállalók nyugdíjra való felkészültségéről: a 20 és 29 év közötti dolgozó fiatalokban megvan a hajlandóság arra, hogy takarékoskodjanak a nyugdíjas éveikre, ám erre igen kevés lehetőségük van. Ez a korosztály realista, ám tervei megvalósításához pénzügyi tanácsadásra, adókedvezményekre, rugalmasabb banki termékekre és munkáltatói ösztönzésre is szüksége volna – vonta le a következtetést az Aegon saját kutatásából, amely a fiatal munkavállalók nyugdíjra való felkészültségét vizsgálta a világ 12 országában.

Csaknem 11 ezer munkavállaló – köztük 2722 fő 20-29 év közötti fiatal – válaszolt az Aegon reprezentatív nemzetközi kutatásában nyugdíjjal kapcsolatos kérdésekre. Az eredményeket a társaság „A nyugdíj változó arca: a fiatal, pragmatikus és pénztelen generáció” címmel tett közzé. A jelentés azokat a kihívásokat veszi sorra, amelyek a fiatal generáció előtt állnak a jelenben teljesítendő pénzügyi kötelezettségeik és a nyugdíjra való felkészülés közötti egyensúlyozásban.

A 20-29 év közötti fiatal munkavállalók 59%-a úgy véli, nyugdíjasként rosszabb helyzetben lesz szüleinél, és nagyobb anyagi felelősséget kell vállalnia, többek között a nyugdíjas éveinek finanszírozását is. Azt, hogy fedezni tudja majd a nyugdíjas évek szükségleteit, 37% kétségesnek tartja, 27% pedig úgy gondolja, hogy megtakarításai nagymértékben – akár 50 %-kal is – elmaradnak az elvárásaitól.

Emiatt 44% pesszimista, és úgy véli, nem a saját döntésén múlik majd, mikor akar nyugdíjba menni, pedig ez a luxus a szüleinek még megadatott. Egy másik szempont is megjelent a kutatásban, mégpedig az idősebb családtagokról való gondoskodás anyagi terhe: a válaszadók 28%-a gondolja, hogy anyagilag is támogatnia kell majd az idős szüleit, és 40% értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy a nyugdíjasok felnőtt gyermekeinek szükség esetén anyagilag is támogatniuk kell a szüleiket.

A kutatás egyik meglepő, és egyben reményre okot adó következtetése, hogy a fiatalok kétharmada rendszeresen megtakarít a nyugdíjas éveire, vagy tervezi ezt a közeljövőben. Minden negyedik válaszadó már beállt a takarékoskodók sorába. Bíztató adat az is, hogy a fiatal munkavállalók 41%-a tervezi, hogy a közeljövőben pénzt tesz félre. Magyarországon 54% szeretne megtakarítani, míg Németországban csupán 23%.

Azt, hogy megtakarításokra szükség van, a legtöbben tudják. A megkérdezettek 57%-a – Magyarországon 67%-a –fontosnak tartja a nyugdíjcélú megtakarításokat, de jelenleg nem tekinti prioritásnak. Mindez azt jelenti, hogy sok fiatal magáénak érzi a nyugdíjproblémát, és elfogadta az új realitást, talán gyorsabban is, mint az idősebb generáció tagjai.

A fiatalok ugyanakkor támogatást várnak a munkáltatóktól, a nyugdíjpénztáraktól és az államtól, hogy valóban a kezükbe tudják venni az irányítást a nyugdíjas éveiket illetően.

A javaslatok között megfogalmazódott, hogy fontos lenne közérthető nyelven és felhasználóbarát módon megfogalmazni a pénzügyi információkat, olyan pénzügyi termékeket kidolgozni, amelyek passzolnak a fiatalok életstílusához, nagyvonalúbb adókedvezményekkel támogatni az ilyen irányú megtakarításokat, és több munkáltatói juttatást bevezetni.

Erre már csak azért is szükség volna, mert a válaszadók jelentős hányada – 47%-a – nem tudja, vajon jó úton jár-e a vágyott nyugdíjcél eléréséhez, nem lát előre a jövőbe, ami megmagyarázza a megtakarítással kapcsolatos fásultságot. Emiatt sokan érdeklődnek a pénzügyi ismeretek és a tanácsadás iránt. 26%-uk azt vallja, hogy a nyugdíj-megtakarításaikról szóló jobb és gyakoribb tájékoztatás arra ösztönözné őket, hogy még többet tegyenek félre, 23% szeretne konzultálni profi pénzügyi tanácsadóval, akit ismerős ajánl, és 22% bővíteni szeretné a pénzügyi ismereteit, hogy tudatában legyen a szükséges lépéseknek.

A munkavállalási szokások az utóbbi években megváltoztak ebben a korosztályban. Az adatok szerint a válaszadók 39%-a tervezi, hogy 12 hónapon belül új állást keres, szemben a minden korosztályra vonatkozó 29%-kal. A fiatalok 31%-a gyakran gondolkozik azon, hogy felmond a munkahelyén.

E trendnek megfelelően a fiatalok rugalmas megtakarítási termékekre vágynak, például arra, hogy munkahelyváltás esetén magukkal vihessék az addig összegyűlt nyugdíjcélú juttatásaikat. Ezeket egyébként igen nagyra értékelik, és 87%-uk úgy nyilatkozott, hogy a munkahelyválasztásnál fontos szempont lenne egy olyan munkáltatói nyugdíjprogram megléte, ami befizetésekkel ösztönzi a takarékoskodást.

A nyugdíjprogramok iránti igény és a munkahelyi mobilitás magas szintje közötti ellentmondást rugalmasabb juttatásokkal lehetne feloldani. A fiatalok egyharmada (éppen 33%) ugyanis megtakarítana a nyugdíjas éveire, ha a munkáltató ugyanilyen mértékű befizetésekkel támogatná. A kulcs itt is az átláthatóság és a tájékoztatás lenne, hiszen a megkérdezettek 24 százaléka szerint az egyszerűbb megtakarítási termékek őt is arra ösztönöznék, hogy félre tegyen. Az is kiderült, hogy az állam vezető szerepét sem lehet megkerülni a stabil, hosszú távú pénzügyi- és adókörnyezet kialakításában. A válaszadók 34 százaléka szerint a nagyvonalúbb adókedvezmények további megtakarításokra bátorítanák őket.

A kutatásról 
A nyugdíj változó arca: a fiatal, pragmatikus és pénztelen generáció 12 ország munkavállalóit és nyugdíjasait vizsgálta. A kutatásban résztvevő országok: Kanada, Kína, Franciaország, Németország, Magyarország, Japán, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság, és az Egyesült Államok. A megkérdezetteket egy online felmérésben vettek részt 2013 januárjában és februárjában a saját anyanyelvükön. A felmérésben 10 800 munkavállaló vett részt, közülük 2 722-en 20-29 év közöttiek voltak, és 1200-an pedig nyugdíjasok. A kutatásban résztvevő 12 ország tudhatja magáénak a világ összes magán-nyugdíj vagyonának (nem beleértve az állami öregségi nyugdíjjuttatásokat) közel 85 százalékát.

Forrás: Aegon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum