2013. december 10.

Promo Data - A vállalatok 45 százaléka 100 ezer Ft alatti összege költ cégajándékokra, 2013. november

A most kezdődött karácsonyi céges ajándékozási szezonban tovább csökkennek és főleg kisebb összegűek a megrendelések.

A Promo Data Piackutató immár tizenkettedik évben készítette el országos felmérését, 2.300 nagyvállalat ajándék-beszerzési felelősét meginterjúvolva.

Mint Szentirmay László ügyvezető elmondta, ahogy más ágazatokban, úgy a cégajándékozási piac szereplői is reménytelenül várják a még távolinak tűnő fellendülést, és egyedi ajánlatokkal, cégre és névre szóló ajándékok szállításával igyekeznek meggyőzni potenciális partnereiket. A nagyvállalatok azonban további nadrágszíj-megszorító lépésekkel vannak elfoglalva, s ebbe bizony elsők között tartoznak bele a ritkább és csökkenő összegű ajándékok is. A válság előtti utolsó "békeévben" még a meginterjúvolt cégek fele jelezte valamilyen ajándék beszerzését, tavaly és az idén is már csak egyötödük. A cégek nagy része egyáltalán nem költ ilyen célra, s még a nagy nemzetközi vállalatok is mind gyakrabban jótékonysági célra fordítják az ajándékozásra szánt, a korábbinál sokkal kisebb összeget.

A Promo Data Kft. az elmúlt évtizedben évente több mint 3.000 interjút készített a legnagyobb árbevételű cégek körében főleg a 300 milliónál nagyobb árbevételű vállalatokat megkérdezve. Az ajándékozás már a válság előtti években is kezdett áttolódni a kisebb összegű költések felé, és 2008-ban, majd utána ez a tendencia még jobban felerősödött. 40-50 százalékuk akkor és most is 100-500 ezer forint között vásárolt ilyen termékeket, de míg 2004-ben 42 százalékuk vett félmilliónál többért, addig 2007-ben 25 százalékuk, 2009-ben 15-, tavaly 12 és az idén 11 százalékuk. Ugyanígy nőtt a 100 ezer alatti vásárlás: a 2004-es 16 százalékról 2007-ben 32-re, 2009-ben 37-re, tavaly 47 és az idén 45 százalékra.

A 2008 őszén kitört nemzetközi válság egyből rányomta hatását az év végi ajándékozásra, s később ez évről évre folytatódott. Mint eddig is, a telemarketinges felméréssel megkeresett vállalatokból külön választották a pozitív választ adókat, amelyek az előző évben rendeltek karácsonykor vagy más alkalommal, illetve amelyek érdeklődők, s szívesen fogadnak ilyen ajánlatot: ők az "érdemi" cégek. A válság előtti években a nagyvállalatok több mint fele volt így érintve az ajándékozásban, ez 42 százalékra esett vissza. A konkrét karácsonyi ajándékozást régebben a nagyvállalatok 40 százaléka, majd harmada, az utóbbi években már csak ötöde jelezte. Egyéb időszakban régebben 35-40 százalék rendelt (ritkábban hetente, gyakrabban havonta, vagy akár csak évente), ez később visszaesett 25 majd 15 %-ra, bár mostanában ez némileg növekszik, és ezt megerősítették ajándékos cégek vezetői is az utóbbi hónapokban végzett cégre szabott kutatásaink során.

A rendelt termékeket tekintve visszaesett a hagyományos iroda- és írószerek aránya az egy évtizeddel ezelőtti 41 százalékról 27 százalékra. Az elmúlt években 40 százalék körül vezetnek a borok és egyéb italok: igaz tíz éve még sokkal több viszkit, konyakot vásároltak, az utóbbi években helyettük - legalább olyan drága - minőségi pálinkát. Gyorsan nőtt az édességek, csokoládé, bonbon, marcipán különlegességek válság előtti 3-4 százalékos aránya, s ma már 15 százalékot tesz ki. Nem igazán változott a naptárak, más nyomtatványok, CD-k részesedése: s ma is 10-13 százalékot tesz ki. A divatcikkek, pólók, baseball sapkák, sportcikkeké viszont jelentősen csökkent: 13-15 százalékról 5-6 százalékra. Az exkluzív és luxuscikkek aránya a régebbi 3-5 százalékról visszaesett 1-2 százalékra.

Az idén meginterjúvolt cégek a 300 millió forint éves árbevételnél nagyobb vállalkozások 15 százalékát teszik ki, vagyis jól jellemzik a nagyvállalati szegmenst. Az idén is a megkeresettek közel fele volt budapesti (39%) vagy pest-megyei (11%). 90 százalékuk adta meg e-mail címét és 85 százalékuk honlapját is. A Promo Data ügyvezetője hangsúlyozta: a felmérésből kitűnt, hogy szívesen fogad konkrét ajánlatot több mint 800 cég, vagyis az "érdemiek" 84 százaléka (összes megkérdezettek 36%-a), ez egy évtizede még csak 60 százalék volt, de gyorsan nőtt 70-80 százalékra. Az ajánlatot elutasítók közül a legtöbben azt mondták, hogy "állandó kapcsolatuk van", már megoldották, illetve "kaptak már elég katalógust", vagy éppen "saját termékeiket ajándékozzák", illetve sokan a külföldi anyacégtől kénytelenek beszerezni a reklámajándékot.

Szentirmay László elmondta: a céges ajándékozásban egyre csökken a postai levélreklám, hiszen nagyon drága lett a nyomda és a posta, bár a nagyobb vállalkozások még mindig hatalmas összegeket költenek drága katalógusra, ugyanakkor egyre több cég kizárólag honlapján ajánlja széles termékválasztékát. Ez nemcsak olcsóbb és gyorsabb, hanem az e-mailben elhelyezett linkekkel valóban könnyen be lehet mutatni a széles termékválasztékot, akár egy internetes áruházat is. Mind gyakoribbak az e-mail kampányok, de ezek többsége sajnos amatőr spamelésben merül ki.

Vannak, akik havonta, pár cég hetente küld hírlevelet, van, aki egyes termékeire külön is, s nem csoda, ha őket az informatikusok gyorsan tiltólistára helyezik. Sokan fantáziátlan felsorolást küldenek, mások viszont szép, de nagyméretű fotókat helyeznek el a levélben, s csodálkoznak, hogy e-mailjeik nagy része visszapattan a néha 1-2 MB-os méret miatt, amelyeket a szerverek már nem engednek be a levelezőrendszerbe. De a legfőbb probléma még a jól szerkesztett, profi levelekkel is az, hogy nem perszonalizálják őket, így 80-90 %-uk azonnal olvasatlanul megy a virtuális kukába. A megszemélyesített levelet viszont a reklámfelelős akkor is megkapja, ha a központi címre megy, hiszen az informatikus vagy titkárnő azonnal továbbítja, hogy ő döntse el, fontos-e ez neki...

A Promo Data 5.100 céget tartalmazó reklámajándékos adatbázisában nemcsak az idei, hanem a korábbi évek érdemi cégei is szerepelnek, hiszen minden évben csak olyan vállalatokat interjúvolnak meg, amelyek nincsenek benne a korábbi pozitív válaszolók között. Minden cég reklámajándék felelőse perszonalizált levelet kapott, megköszönve az együttműködést, s ismét felajánlva a leiratkozás lehetőségét, amivel alig több mint egy tucat cég élt, őket rögtön törölték is. Így az adatbázis alapján közel 4.000 vállalat ajándék felelősének lehet perszonalizált ajánlatot, hírlevelet küldeni.

Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy az egyoldalú e-mail kampány helyett/mellett sokkal hatékonyabb az érdeklődő cégek telefonos megkeresése, a tárgyalás-előkészítés, a lead generation. Érdemes ilyen kampányt profi call centerrel elvégeztetni, hiszen nagyon időigényes lehet többszáz érdeklődő cég megkeresése. A Promo Data kiképzett operátorai egy körülbelül 170 ezer forintba kerülő 500 interjús szűrő kampány során általában 30-50 személyes vagy telefonos tárgyalást generálnak, s további 300-350-en e-mailben érdeklődnek a megbízó termékei iránt, így ez a leghatékonyabb ügyfél-akvizíciós módszer. S ebből bőven megtérül a kampány ára.


Forrás: Promo Data

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum