2014. március 18.

KSH - A GDP növekedése 1,1 százalék volt 2013-ban, a a bruttó hazai termék értéke közel 30 ezer milliárd Ft, egy főre vetítve közel 3 millió Ft

Magyarország bruttó hazai terméke 2013 IV. negyedévében 2,7%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mezőgazdaság, az építőipar, valamint a feldolgozóipar teljesítménye egyaránt növekedett. A gazdaság teljesítménye 2013-ban 1,1%-kal nőtt. 2013-ban a bruttó hazai termék értéke folyó áron 29 114 milliárd forint, egy főre vetítve 2 millió 943 ezer forint volt.

2013 IV. negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez képest 2,7, az előző negyedévhez képest 0,5%-kal növekedett.

2013 IV. negyedév

A IV. negyedévben a mezőgazdaság hazai teljesítménye az előző évi alacsony bázist követően és a kiváló termésnek köszönhetően 22,2%-kal növekedett. Az ipar hozzáadott értéke 3,3, ezen belül a feldolgozóiparé 5,1%-kal bővült. A feldolgozóiparon belül a közútijármű-gyártás, illetve a fémfeldolgozási termék gyártása ágazatok nőttek jelentősen, miközben a számítógép, elektronikai és optikai termékek és a gyógyszerek gyártása továbbra is csökkent. Az építőipar teljesítménye 10,4%-kal emelkedett. Az építőiparon belül elsősorban az épületek és az egyéb építmények építése növekedett.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,3%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 2,0%-kal emelkedett, ezen belül a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ág növekedése volt jelentős. A szállítás, raktározás ág teljesítménye 4,3%-kal emelkedett, összhangban az ipar teljesítményének növekedésével.

A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 1,7%-kal csökkent, ebben szerepet játszott az is, hogy a bankok új hitelkihelyezése érdemben nem tudott emelkedni sem a vállalati, sem a lakossági hitelek piacán; a biztosítók tartalékainak befektetéséből származó tulajdonosi jövedelem csökkenése pedig jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a biztosítók teljesítménye elmaradt az előző év azonos időszakához képest.

A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke 1,9, a közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 1,5%-kal növekedett. Az információtechnológiai szolgáltatások és a kiadói tevékenység bővülése következtében az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 1,8%-kal nőtt.

A bruttó hazai termék 2013. IV. negyedévi, 2,7%-os növekedéséhez az összes nemzetgazdasági ág hozzájárult, a mezőgazdaság 0,8, az ipar és a szolgáltatások 0,7–0,7 százalékponttal. Az építőipar hozzájárulása a 2013 IV. negyedévi gazdasági növekedéséhez 0,4 százalékpont volt, a termékadók és támogatások egyenlegének változása 0,1 százalékponttal növelte a GDP-t.

A háztartások tényleges fogyasztása 2013 IV. negyedévében 0,5%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 1,0%-kal emelkedett. A háztartások fogyasztási kiadásán belül a nagy súlyú kiadási csoportok közül a közlekedés, a vendéglátás, szálláshelyszolgáltatás, a szabadidő és kultúra, az élelmiszerek és a lakásszolgáltatások esetén nőtt a volumen. Az élvezeti cikkek (szeszes ital, dohányáruk) és az egyéb termékek és szolgáltatások esetében erőteljes a csökkenés. A magyarok külföldi fogyasztása nőtt, a külföldiek magyarországi fogyasztása stagnált.

A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 2,1%-kal csökkent, a közösségi fogyasztás 5,7%-kal meghaladta az egy évvel korábbi szintet. Ezen folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 1,2%-kal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás az előző negyedévinél gyorsabb ütemben, 10,4%-kal bővült. Mind az építési beruházások, mind a gép- és berendezésberuházások 10% felett emelkedtek. A beruházásoknak az ágazatok többségében mért kiugró növekedése a nagy súlyú ágazatokat tekintve a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, a kereskedelem, gépjárműjavítás és a közigazgatás, védelem területén különösen jelentős. Az ingatlanügyletek beruházásai ugyanakkor erősen csökkentek.

A bruttó felhalmozás 1,3%-kal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest.

A belföldi felhasználás a IV. negyedévben összességében 1,2%-kal nőtt.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában – folyó áron – 474 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export az importnál nagyobb mértékben emelkedett (8,8 és 7,6%). Az áruforgalom kivitele 9,5, behozatala 7,6%-kal növekedett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 5,8, az importja 7,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2013 IV. negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,5%-kal növekedett az előző negyedévhez képest, ezen belül a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 3,1%-kal csökkent, míg az iparban 2,5, az építőiparban 2,2, a szolgáltatások körében 0,4%-kal növekedett a bruttó hozzáadott érték.

A háztartások fogyasztási kiadása 0,4%-kal nőtt. A kormányzattól származó természetbeni juttatások 0,5%-kal csökkentek. A közösségi fogyasztás 0,4, a végső fogyasztás 1,0%-kal emelkedett. Az export 1,2, az import 1,5%-kal nagyobb lett.

2013. év

2013 egészében a bruttó hazai termék 1,1%-kal nőtt, ehhez elsősorban a mezőgazdaság, valamint az építőipar járult hozzá. A háztartások tényleges fogyasztása stagnált, a közösségi fogyasztás 4,3%-kal növekedett.

Mindennek eredményeként a végső fogyasztás 0,5%-kal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,9, a bruttó felhalmozás 2,1%-kal erősödött. A belföld felhasználás 0,8%-kal bővült. Az export és az import azonos mértékben, 5,3%-kal emelkedett.

Az Európai Unió tagországainak együttes (EU-28) bruttó hazai terméke és Németország bruttó hazai terméke egyaránt 0,4%-kal növekedett 2013 IV. negyedévében az előző negyedévihez viszonyítva.








Forrás: KSH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum