2014. június 4.

Carat - A hirdetők továbbra is a tévéreklámokra költik a legtöbbet, 2014. május

A digitális médiát kivéve a magyar reklámpiacot illetően továbbra sem túl optimista a Carat. A világ egyik legnagyobb médiaügynökségi hálózata idén először publikálta globális reklámpiaci előrejelzését 59 ország adatai alapján. A világszintű jóslat pozitív; mindössze néhány piac borúlátó, köztük Magyarország is. 

A Carat évek óta adja közre várakozásait a globális reklámköltéseket, illetve az egyes médiapiacok változását illetően. Az elemzés alapvetően lelkes: a médiaügynökségi hálózat a média befektetések növekedését várja a következő időszakban a reklámpiacon, Magyarországon azonban más a helyzet.

Optimista hangulat uralkodik a világban, 2014-re 4.8%-os, míg jövőre 5%-os növekedést látnak a Carat irodák. A nagyobb régiók szerinti várakozások is pozitívak: a legvisszafogottabb a nyugat-európai régió, ahol 2014-ben két év után először számítanak növekedésre (+1,8%), szemben a Dél- és Latin-Amerikára becsült közel 13%-kal. A többi földrész 4-6% körüli növekedésre számít az aktuális és az ezt követő naptári évben.

Összteljesítményét tekintve a közép-kelet-európai régió várakozásai is megfelelnek a világszintű átlagnak, azaz az 5% körüli értéknek. A dinamika leginkább az orosz piacnak köszönhető, de például a bolgár vagy a lengyel médiapiac várakozásai is pozitívak; utóbbi három év lejtmenet után idén először számít növekedésre (1,9%). 2011 óta a növekedés tapasztalható a három balti államban is, ami az előrejelzések szerint folytatódik. A leginkább pesszimista piac a cseh és a szlovák, -4,9, illetve -9,5% előrejelzéseikkel 2014-re.

Az iparági szervezetek kimutatásai alapján a Carat rendszeres időközönként elvégzi a maga nettó-nettó becslését, azaz annak a valós forgalomnak a kiszámítását, ami a jutalékok és kedvezmények nélkül vélhetően valóban realizálódik a médiatulajdonosoknál. Az aktuális törtévre és az azt követőre pedig a médiapiaci és a makrogazdasági tendenciák alapján ad előrejelzést a nemzetközi médiaügynökség budapesti irodája.

A magyar Carat iroda a 2013-ban mért 1,1%-os csökkenéshez hasonló eredményre számít az idén is, és minimális csökkenést, vagy legjobb esetben stagnálást valószínűsít jövőre is. Az ügynökségi hálózat hazai szakértői szerint leginkább a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikának tudható be, hogy a hazai piac nem, vagy legfeljebb csak hosszabb távon követi a nemzetközi trendeket.

A makrogazdasági mutatók egyértelmű növekedésére van szükség hosszabb távon ahhoz, hogy a médiapiac is növekedési pályára álljon. A parlamenti választásokat követően újraalakuló kormány ezt jótékonyan befolyásolhatná, de a Carat egyelőre nem számít jelentősebb változásra. A 2014. év médiában is jelentős eseményei, közülük leginkább a nyári labdarúgó világbajnokság ugyan jótékony hatással lehetnek a piacra, de ezek összességében várhatóan nem fordítják majd meg a trendet.

Piaci ágazatok szerint vizsgálva a médiaköltéseket a legszembetűnőbb jelenség az állam, mint hirdető fokozódó szerepvállalása. A kormányzati befektetések egyre komolyabb piacalakító tényezőnek tekinthetőek: 2012-ről 2013-ra az állami intézmények, köztük a Miniszterelnöki Hivatal, az NMHH vagy a Magyar Posta kétszer akkora összeget fordítottak médiavásárlásra a főbb médiatípusokban, mint tavaly: becsült nettó-nettó értéken közel ötmilliárd forintot.

A Kantar Media besorolása szerint az állami intézmény és fejlesztés néven nyilvántartott kategória a legdinamikusabban növekvő piacnak tekinthető, amit az élelmiszerüzletek (Aldi, Lidl, Penny Market, CBA, Coop, stb.) hirdetései követnek. Az Aldi és a Lidl, a Reckitt Benckiser mellett a legdinamikusabban növő hirdetők voltak, a 2012-ben előkelő helyen szereplő Spart azonban hiába keressük már a topligában. A Spar mellett a másik nagy visszaeső a médiaköltését hasonló arányban visszafogó L’Oreal volt.

Dinamikusan növelte média befektetéseit a Magyar Telekom, megőrizve ezzel a vezető helyét, mint a legnagyobb hirdető. A távközlési óriások közül a Telenor hirdetési büdzséje közel megegyezett a 2012. évivel, 25%-os csökkentésével a Vodafone azonban már éppen kiszorult a topligából. A legtöbbet költő kategória idén is a gyógyhatású készítmények (OTC) volt, 2%-os növekedéssel 2013-ban.

A Carat kimutatásai a vásárolt médiafelületek minden jelentősebb típusára kiterjednek. Közülük valamennyinél világszinten növekedésre számít a Carat, a nyomtatott sajtó kivételével. Az összesített piaci költések megoszlását tekintve még a tévé tekinthető az első számú médiumnak, de a valódi nyertes a digitális média, amely több fejlett országban (pl. Egyesült Királyság, skandináv országok) már átvette a vezetést. A tendencia folytatódni fog, elsősorban a mobileszközök és mobil internet további intenzív terjeszkedése miatt a többi országban is.

Utóbbi várakozás Magyarországra is igaz, ám nálunk valamennyi eszköz közül csak a digitális médiában számítanak növekedésre. Az offline médiában tapasztalható visszaesést valamelyest ugyan kompenzálják az internet-alapú megoldások, ám még mindig a televízió-reklámra költenek a legtöbbet a hirdetők: 2014-ben 29%-ot, a digitális 24%-ával szemben.

A digitális megoldásokon belül továbbra is a display piac realizálja a legtöbb bevételt, növekedési üzemét tekintve azonban a keresőmarketing (search), a videomegosztókon megjelenő reklámok, valamint a közösségi médiában és mobil eszközökön látható hirdetések nőnek a leginkább dinamikusan.

A küszöbön álló digitális hatalomátvételt jól mutatja a tévépiac enyhe, de stabilnak tekinthető csökkenése is, amit idén a TV2 csatornát is birtokló kereskedőház elhúzódó tulajdonosváltása miatt késve közzétett, új kereskedelmi politikája sem segített.







Forrás: Carat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum