2014. december 18.

KSH - A nemzetközi turizmusból származó bevétel 12 százalékkal növekedett, 2014. december

2014 I–III. negyedévében a szolgáltatások exportja 4024, importja 2817 milliárd forintot (13, illetve 9,1 milliárd eurót) tett ki. A bevételek értéke folyó áron, forintadatokból számítva 7,5, a kiadásoké 5,4%-kal emelkedett, az euróban számított növekedés ennél kisebb mértékű, 3,3, illetve 1,3% volt. A szolgáltatások külkereskedelmének aktívuma 1208 milliárd forint (3,9 milliárd euró) volt, amely 136 milliárd forinttal (295 millió euróval) meghaladja az előző év
azonos időszakának egyenlegét.

A turizmusból származó bevétel 1027, a kiadás pedig 371 milliárd forintot tett ki 2014 első kilenc hónapjában. A külkereskedelmi mérleg többlete 656 milliárd forint volt, amely az előző év azonos időszakában mértnél 77 milliárd forinttal több. A hazánkba látogató külföldiek száma 3,9%-kal,
míg a külföldre látogató magyarok száma 1,7%-kal nőtt. A nemzetközi turizmusból származó bevétel 12%-kal, a kiadás mintegy tizedével bővült, aminek fő oka – mindkét forgalmi irányban – a szabadidős célú utazások számának és az ezekhez kapcsolódó kiadások emelkedése volt.

A szállítási szolgáltatások exportja 1060, importja 622 milliárd forint volt, amely a bevételek forintban számított értékének 16%-os, a kiadások értékének pedig mintegy tizedével való bővülését jelenti. A szolgáltatáscsoport mérlegének egyenlege 438 milliárd forint volt, 93 milliárd forinttal
több, mint az előző év első kilenc hónapjában. Az egyenleg javulásához leginkább a közúti és a légi szállítási szolgáltatások járultak hozzá. A közúti szállítási szolgáltatások exportja 17, importja 16%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét. Az export növekedéséhez jelentősen hozzájárult az e-útdíj 2013. július 1-jétől történő bevezetése, amely az idei év első félévében okozott jelentős növekedést. Az import bővülése elsősorban az EU-15 tagországaival folytatott külkereskedelem élénkülésére vezethető vissza. A légi szállítási szolgáltatások bevételei több mint ötödével emelkedtek, a kiadási oldal bővülése ennél kisebb mértékű, 8,3%-os volt. A légi
szállítások exportján belül kiemelkedik a légi személyszállításokból származó bevétel mintegy 30%-os növekedése. A vasúti szállítások bevételei és kiadásai az előzőeknél alacsonyabb mértékben, 1,7, illetve 6,8%-kal bővültek, az egyéb kiegészítő szállítási szolgáltatások (multimodális szállítás,
szállítmányozás, raktározás) exportja 3,5%-kal növekedett, importja viszont alig változott az előző év azonos időszakához képest.

Az üzleti szolgáltatások bevétele 1567, kiadása 1704 milliárd forint volt 2014 első kilenc hónapjában. Forintértékben számítva az export 2,4, az import 2,6%-kal nőtt. A szolgáltatáscsoport mérlegének passzívuma az első három negyedévben 138 milliárd forint volt, 8 milliárd forinttal több,
mint az előző év azonos időszakában. A jelentősebb súlyú szolgáltatáscsoportok közül az építési-szerelési szolgáltatások bevétele és kiadása nagymértékben, egyaránt több mint negyedével esett vissza. A személyes, kulturális és szórakoztatási szolgáltatások exportja mintegy ötödével csökkent, a behozatal kismértékű (4,0%-os) bővülése mellett.

A szellemi tulajdon használatáért kapott díjakból származó bevétel ugyan alig változott, de a kiadás 3,0%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az építési-szerelési, valamint a személyes, kulturális és szórakoztatási szolgáltatások exportcsökkenését némileg ellensúlyozta a
számítástechnikai és információs szolgáltatásokból (4,6%), az egyéb üzleti szolgáltatásokból (6,9%), továbbá a távközlési szolgáltatásokból (5,3%) származó bevétel növekedése. Az egyéb üzleti szolgáltatások exportján belül kiemelkedik a számviteli, könyvelési, könyvvizsgálói és
adótanácsadási szolgáltatások bevételének 15%-os bővülése. Importoldalon a számítástechnikai és információs szolgáltatások 12, a távközlési szolgáltatások 3,4%-kal visszaestek, míg az egyéb üzleti szolgáltatások behozatala 6,1%-kal emelkedett. Az egyéb üzleti szolgáltatások közül a legjelentősebb
mértékben a számviteli, könyvelési, könyvvizsgálói és adó-tanácsadási valamint az építészeti, mérnöki, tudományos és egyéb műszaki szolgáltatások bővültek: mindkét csoport esetén a kiadások mintegy ötödükkel növekedtek. Az egyéb üzleti szolgáltatások forgalma mindkét forgalmi irányban leginkább az új európai uniós tagországok felé bővült.

A szolgáltatás-külkereskedelemben (a turizmus adatai nélkül) hazánk legfontosabb partnere 2014 első három negyedévében továbbra is Németország: a bevételek 18, a kiadások 25%-ával. 2014 első három negyedévében a Németországba irányuló export 5,2, az onnan származó import 8,5%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest. A második legfontosabb exportpartnerünk az Egyesült Királyság, a harmadik pedig Ausztria. E két országból az összbevétel 8,4, illetve 8,0%-a származott.

A 10 legnagyobb exportcélország közül a legnagyobb (42%-os) növekedést a Romániába irányuló kivitelünk érte el. Az import tekintetében második legfontosabb partnerünk az Egyesült Államok, a harmadik pedig az Egyesült Királyság, ahova a hazai szolgáltatás-külkereskedelmi összkiadás 12, illetve 7,0%-a irányult. Az import szempontjából 10 legfontosabb ország közül a legnagyobb (20%-os) növekedést az e körbe újonnan bekerülő Belgium érte el.

2014 III. negyedévében az export forintértéke 1505, az importé 994 milliárd forint volt, ami 10, illetve 5,9%-kos bővülés az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a turizmusból származó bevételek 440, a kiadások 155 milliárd forintot tettek ki, amely az export 16 és az import 2,6%-kal nőtt. A turizmus mellett szintén jelentős aktívummal rendelkező szállítási szolgáltatások exportja 382, importja pedig 215 milliárd forint volt, 15, illetve 12%-kal több, mint egy évvel korábban. A legnagyobb forgalmú szolgáltatáscsoport, az üzleti szolgáltatások bevétele 555, kiadása 582 milliárd forintot tett ki, 6,5, illetve 4,3%-kal többet, mint az előző év azonos időszakában.

Forrás: KSH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum