2015. február 18.

KSH - Az ipari termelés 8 százalékkal növekedett , 2015. február

2014-ben az ipari termelés volumene decemberben 7,1, míg éves szinten 7,6%-kal emelkedett. Decemberben a munkanaphatástól megtisztított index 4,6%-kal nőtt 2013 azonos hónapjához viszonyítva. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás decemberben 1,7%-kal csökkent.

2014-ben az ipari termelés motorja a járműgyártás volt. A teljes ipari termelés volumene 7,6%-kal haladta meg a 2013. év szintjét (akkor 1,1%-os volt a növekedés). 2014 folyamán az ipari kibocsátást két eltérő dinamikájú félév alakította: a második félévben a növekedési ütem lassult, mintegy kétharmada volt az első félévinek. A legnagyobb mértékű bővülést júliusban (12,2%), a legkisebbet augusztusban (0,5%) mértük.

2014 decemberében az ipar nemzetgazdasági ágai közül a legnagyobb, a majdnem 95%-ot képviselő feldolgozóipar termelése 2013 azonos hónapjához viszonyítva 8,6, a csekély súlyú bányászaté 1,4%-kal emelkedett. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása, 1,6%-kal mérséklődött. Az előző évinél enyhébb időjárás hatására alacsonyabb fűtésigény is szerepet játszott a volumencsökkenésben (az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint 2014 decemberében a 2013. decemberi átlagos középhőmérsékletnél 1,5oC-kal magasabbat mértek).

2014 decemberében a feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben termelésbővülést, háromban 2,1 és 19,6% közötti volumencsökkenést mértünk az előző év azonos hónapjához képest. A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés több mint egynegyedét képviselő járműgyártás kibocsátása 11,1%-kal bővült. Az iparágon belül az alkatrészgyártás szakágazatainak növekedési üteme gyorsult, a közúti gépjármű gyártásáé lassult.

A második legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipari termelésből több mint 12%-kal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 4,1%-kal nőtt. Mind a hazai, mind a külpiaci eladások növekedtek. A feldolgozóipari rangsorban a harmadik helyre lépett decemberben a feldolgozóipari termelés 11%-át adó gép, gépi berendezés gyártása, amely az alágak közül a legnagyobb mértékben, 23,7%-kal bővült, nagyrészt a motor, turbina gyártása szakágazat kiemelkedő exportteljesítményének eredményeként. A szintén 11%-os súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának volumene 12,1%-kal meghaladta egy évvel korábbit. Az iparág két domináns szakágazatából a nagyobbik, híradás-technikai berendezés gyártásának teljesítménye 3,9%-kal visszaesett, míg a kisebbik, elektronikus fogyasztási cikkek gyártásáé kiugróan, 61,8%-kal emelkedett.

Közel 20%-os növekedést regisztráltunk két közepes súlyú alágban: a vegyi anyag, termék (19,7%), valamint a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában (19,3%); mindkét alágban elsősorban a kivitel felfutása miatt.

2014 folyamán (egy hónap kivételével) bővült a kisebb súlyú villamos berendezés gyártása, decemberben 8,2%-kal. Az alág szakágazatainak döntő többségében nőtt a termelés.

Ötödik hónapja tart a visszaesés a közepes súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban: a kibocsátás decemberben az alágak közül a legnagyobb mértékben, 19,6%-kal maradt el az egy évvel korábbitól.

2014-ben az ipar nemzetgazdasági ágazatai közül a bányászat termelése 0,7%-kal mérséklődött az előző évihez viszonyítva (2013-ban 7,7%-os visszaesést regisztráltunk). Az energiaipar kibocsátása 6,3%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál (akkor 4,7%-os volt a csökkenés üteme).

A nemzetgazdasági ágon belül a legnagyobb súlyt, (mintegy 40%-ot) képviselő villamosenergia-termelés 3,8%-kal alacsonyabb volt, mint 2013-ban.

A feldolgozóipari termelés volumene 2014 egészét tekintve 8,6%-kal nagyobb volt az előző évinél (2013-ban 1,4%-os növekedést regisztráltunk). A termelés szintje – amely folyó áron több mint 24 ezer milliárd forintot tett ki – minden hónapban meghaladta az előző évit, a legnagyobb mértékben júniusban (13,0%).

2014-ben a feldolgozóipar mind a 13 alágában növekedést mértünk. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártás kibocsátása nőtt az alágak közül a legjobban, 20,6%-kal, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 1,3%-kal.

A két gépipari alágból a nagyobbik járműgyártás az év minden hónapjában növekedett (ebből öt hónapban 20% feletti, kettőben 30% feletti volt a bővülés), a kisebbik viszont három hónapban csökkent. 2014 folyamán az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártását mérsékelt bővülés jellemezte (4,8%), elsősorban az értékesítés több mint 60%-át kitevő hazai eladások élénkülésének köszönhetően; a kivitel csak kismértékben nőtt.

Éves szinten átlag alatti, közel azonos mértékű növekedést regisztráltunk két közepes súlyú alágban: a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék (5,8%), valamint a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában (5,7%). A kisebb súlyú alágak közül a textília, ruházat, bőr és bőrtermék gyártásában volt jelentős, kétszámjegyű termelésbővülés (15,8%).

2014-ben az ipari export 9,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit (akkor éves szinten 4,4%-os volumenbővülést mértünk), a kivitel növekedési üteme az év második felében alacsonyabb volt, mint az elsőben. Decemberben 11,1%-kal nőttek a külpiaci eladások.

Az év egészét tekintve a teljes ipari értékesítés 60,8, a feldolgozóipari értékesítés 73,4%-a ment exportra. 2014-ben a feldolgozóipari export 9,9, decemberben 12,3%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az exportértékesítés közel felét a feldolgozóipar két alága adta. A feldolgozóipari export több mint egyharmadát képviselő járműgyártás exportvolumene éves szinten az alágak közül a legnagyobb mértékben, 20,5%-kal nőtt. Július volt a tetőpont, amikor az iparág kivitele 32%-kal bővült.

A második legnagyobb alág, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportértékesítése 2014-ben hullámzó teljesítményt nyújtott: a volumen éves szinten 1,8%-kal emelkedett. Az exportdinamikát tekintve januárban volt a mélypont (–12,4%), decemberben a csúcs (+14,8%).

Az ipar belföldi értékesítése 2014-ben 1,1, decemberben 0,9%-kal nőtt 2013 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar hazai eladásai az év egészét tekintve 5,0, decemberben 6,1%-kal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az előző évi visszaesés (–2,8%) után 2014-ben a feldolgozóipar legnagyobb alága, a belföldi értékesítés több mint 26%-át adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártás hazai eladásai 4,6%-kal nőttek.

A feldolgozóipar hazai értékesítésének közel 17%-át képviselő kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás belföldi eladásaiban folytatódott a 2009 óta tartó visszaesés: 2014-ben 0,6%-kal mérséklődött a volumen. Az előző évi 7,3%-os csökkenés után a feldolgozóipar hazai eladásaiból több mint 10%-kal részesülő harmadik legnagyobb alág, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek hazai eladásai 2014-ben jelentősen, 12,4%-kal emelkedtek.

2014 decemberében a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 14,2%-kal nőtt 2013 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 2,1, az új exportrendelések 15,2%-kal emelkedtek. Az összes rendelésállomány 18,8%-kal meghaladta a 2013. decemberit.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 2014. évi 5,1%-os bővülése – 2013-hoz viszonyítva – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,5%-os létszámnövekedés mellett következett be. 2014-ben Magyarország minden régiójában nőtt az ipari termelés az előző évihez képest. A legnagyobb mértékben Nyugat-Dunántúlon (17,5%), a többi régióban 0,3 és 16,2% között bővült a termelés volumene.






Forrás: KSH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum