2015. december 4.

KSH - A települési hulladék mennyisége növekedett 2014-ben

Magyarországon a 2006 és 2013 között a közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék mennyisége folyamatosan csökkent. Ennek fő oka a fogyasztási szokások megváltozása, illetve a gazdasági világválság következtében bekövetkező fogyasztás-visszaesés volt. 2014-re a gazdaság megélénkülésével bővült a fogyasztás és a települési hulladék mennyisége is növekedett.

Ezzel párhuzamosan a szelektív gyűjtés aránya folyamatosan emelkedik, a háztól történő szelektív gyűjtési mód elterjedésének eredményeként. Budapesten fokozatosan vezetik be a szelektív gyűjtés e formáját. A szelektív gyűjtés elterjesztése azért fontos, mert ez az egyik alapja a fenntartható hulladékgazdálkodás megvalósításának.

A hulladékkezelési módok közül még mindig a környezeti szempontból legártalmasabb kezelési mód, a lerakás aránya a legmagasabb (72%), de az anyagában hasznosítás részesedésének (2006-ban 4,8-ről 2014-re 15,9%-ra) növekedésével párhuzamosan ennek aránya évről évre csökkent (2006-ban 87-ről 2014-re 72%-ra).

A további kezelési módok közül az energiahasznosítással és anélkül történő égetés jelentős arányú, részesedése 2014-ben 12% volt. Hátránya, hogy az égetés során esetlegesen további környezeti kockázatok merülhetnek fel, és az égetési maradékokat is ártalmatlanítani kell.

A keletkezett hulladék tömegének csökkenése az összetevők arányának a megváltozásából is fakadhat. A Budapesten keletkezett, vegyesen gyűjtött települési hulladék összetétele 1990-től napjainkig jelentős mértékben változott, ennek fő oka a fogyasztási szokások változása volt. 1990-hez viszonyítva 2013-ra a műanyag hulladékok aránya jelentősen nőtt (1990–2013 között 4,6-ről 20%-ra), ezzel párhuzamosan a biológiailag lebomló (1990–2013 között 32-ről 26%-ra), illetve az egyéb szervetlen hulladékok aránya (1990–2013 között 25-ről 17%-ra) csökkent.

A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés elterjedésének eredményességét mutatja az is, hogy 2014-re jelentősen csökkent a műanyag- és fémhulladék vegyes települési hulladékon belüli aránya.




Forrás: KSH

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás*

Feliratkozás itt >>
(*Mi az RSS? Lásd oldalt videón)

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja ide e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (34) 2006 (27) 2007 (114) 2008 (198) 2009 (160) 2010 (88) 2011 (179) 2012 (632) 2013 (716) 2014 (516) 2015 (600) 2016 (461) 4Life Direct (1) AAA (1) adalékanyag (1) adminisztráció (1) adó (3) adomány (1) Aegon (15) ÁFA (6) AGB Nielsen (58) AGNB (1) agrárium (71) Agrármonitor (5) ajándék (16) akciók (6) akciós újság (5) AKI (10) albérlet (6) Aldi (3) alkohol (18) állás (19) állat (11) alma (1) AMC (5) Amerika (5) Antenna Hungária (1) ÁNTSZ (2) Aon Hewitt (4) árak (231) arculat (1) árérzékenység (2) árpa (1) Artisjus (2) ASI (1) ásványvíz (14) Atradius (2) Auchan (1) Ausztria (8) autógumi (6) autógyártás (1) Autókölcsönzés.hu (3) bab (1) Balaton (4) bank (18) bankkártya (33) Bankmonitor (8) Banknegyed (1) Bankráció.hu (1) bárány (1) barát (3) baromfi (8) BDO (1) befőzés (1) befőzőszer (1) BellResearch (4) benzin (19) benzinkút (3) bér (1) bérlés (1) beruházás (20) betegség (6) bevásárlóközpont (5) BGE (2) BGF (5) BGYH (1) BIEF (1) bio (8) Bisnode (17) biztosítás (58) BKF (1) BMI (1) Bookon (1) bor (27) Borháló (1) borjú (1) Bormarketing (1) Bosch (11) Boston Consulting Group (1) Bridge Budapest (2) Bridgestone (2) BTH (1) Budapest Alapkezelő (1) Budapest Bank (16) Budapest Barátai Együttműködés (1) Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (1) Budget (1) Burger King (1) burgonya (5) bútor (1) búza (2) büfé (1) C und A (1) cafeteria (1) Carat (3) CBA (1) CBRE (3) CD (2) cékla (1) cereália (2) Cetelem (1) CIB (12) CIG Pannónia (5) cigaretta (1) címke (3) Cinema City (1) cipő (1) citromlé (1) ClientFirst Consulting (8) CME (1) CMO Club (1) Coaching Team (1) Coface (3) Cofidis (12) Colliers International (1) Conness (1) Continental (2) convenience (1) Coop (1) Cora (1) Corvinus (6) CP Contact (1) cukor (2) cukorka (3) családok (26) CSAPI (1) CSD (1) Csehország (5) csokoládé (18) csomagolás (10) CSR (2) DasWeltauto (3) Datahouse (4) DE (40) decilisek (1) Deloitte (13) Devise (1) dezodor (5) diák (8) Díjnet (1) DIMSZ (3) diploma (6) direkt marketing (3) diszkont (5) divat (1) dízel (5) dm (3) dohányzás (9) drogéria (3) Dun and Bradstreet (1) Duna House (22) easyJet (2) Ecostat (1) édesítőszer (6) édesség (22) Édességgyártók Szövetsége (2) Educatio (1) egészség (41) egészségügy (19) EgoMedia (1) EIU (1) EJMSZ (1) EKB (1) eladáshely (2) elégedettség (1) élelmiszer (512) élelmiszer-biztonság (5) életmód (4) ELTE (2) Emirates (1) EN (8) energiaital (11) Energiaklub (1) eNet (1) ENSZ (1) EOS (1) eper (1) építőipar (49) Epson (1) Ernst and Young (1) Erst and Young (3) Erste Bank (3) Erzsébet-utalvány (1) esemény (12) ételízesítő (1) Étkezési szokások (16) étolaj (3) EU-OSHA (2) EUFIC (1) Európa (78) Európai Unió (186) EY (4) Fanta Trendriport (4) FBAMSZ (1) felnőttek (6) felvásárlási ár (6) Femina Media (1) fenntartható fejlődés (2) férfiak (22) fesztiválok (6) FHB (3) fiatalok (91) FIVOSZ (2) fizetés (27) fmcg (16) fogamzásgátlás (1) fogkefe (3) fogkrém (3) foglalkoztatás (88) fogyasztás (146) fogyasztó (8) fogyókúra (4) Food Network (1) Ford (4) Formatex (3) főzés (2) Franciaország (1) Free Association Research (1) friss húskészítmények (9) Fundamenta (2) funkcionális élelmiszer (1) futár (1) fürdők (2) fűszerek (4) FWI (1) gabona (13) Garantiqa (2) gasztronómia (2) gazdaság (35) gázellátás (2) gázolaj (7) GDP (28) Gemius (2) GÉMOSZ (3) Generali (19) Genertel (5) GeoMarketing (1) GfK (295) GKI (15) GKI-EK (1) GKIeNET (2) Goodyear (2) grafikon (12) Grayling (1) Groupama Biztosító (3) Groupama Garancia (6) Growth Reporter (1) GVH (2) gvi (2) GVI (5) gyártók (3) gyerekek (44) gyógyszer (8) gyógyszertár (2) gyümölcs (20) gyümölcsjoghurt (2) gyümölcslé (10) hal (8) Happybox (1) Használtautó (9) Hay Group (2) házasság (2) háziállat (1) háztartási papíráruk (5) háztartási vegyiáru (25) háztartások (141) Háztartáspanel (36) HB (1) Head and Shoulders (1) Hegyközség (1) Hipercom (1) hipermarket (6) hírnév (1) HOA (1) Horvátország (5) Hotel.info (1) hulladék (3) hús (9) húskészítmény (9) húsvét (22) Húsvét (4) Hússzövetség (1) hűtőgép (3) IAASTD (1) IAB (2) IBM (2) idősek (27) IJ (1) Ikea (1) IKSZ (1) IKT (1) ILO (1) IMAS (1) import (1) Industria (1) infláció (41) infografika (34) informatika (2) Infrapont (1) ING (4) ingatlan (54) Ingatlan.com (10) Ingatlannet (1) innivaló (2) innováció (6) internet (9) intervenció (1) Intrum Justitia (1) Invitel (1) ipar (100) IPF (1) Ipsos (79) iroda (10) iskola (11) játék (4) Játéknet.hu (1) jeges tea (2) jégkrém (7) Job (1) Jobinfo (2) Jobline (4) Jófogás (2) joghurt (6) jóllét (3) jövedelem (52) juh (3) K and H (2) K+F (11) KandH (14) Kantar Media (9) kapcsolatok (2) káposzta (2) karácsony (37) Karácsony (18) karalábé (1) karfiol (1) kávé (14) Kearney (1) kecske (2) kefír (1) keksz (4) Kelly Services (5) kenyér (5) képzés (21) kerékpár (5) kereset (66) kereskedelem (216) Kereskedelmi Analízisek (11) kereskedelmi márka (39) kereskedő (1) kertészet (1) KesH (5) kézápoló (2) kiadások (23) Kidcomm (1) Kirowski (1) kiskereskedelem (44) kiskereskedelmi cenzus (7) Kiskereskedelmi Index (184) KISOSZ (1) Knauf (2) Kód (9) kommunikáció (4) Konferenciajegy.hu (1) konzerv (1) Kopint-Tárki (8) korfa (3) kormányzat (2) kozmetikum (28) könyv (3) könyvtár (1) környezetbarát (10) környezetvédelem (10) körte (1) középkorúak (1) közétkezés (1) közlekedés (19) közterület (3) KPMG (3) KSH (1549) kukorica (4) kultúra (11) KutatóCentrum (20) Kutatópont (14) külföldiek (15) lakás (128) Lakásfókusz (1) lakos (13) láncok (10) láthatatlan (1) Laurus (1) Leaflet Monitor (1) Lealkudtuk.hu (1) LeasePlan (4) légkondicionáló (1) lejárati idő (1) lencs (1) Lengyelország (1) létminimum (3) létszám (1) LG (1) Lidl (2) lisztérzékeny (1) lízing (2) Lízingszövetség (2) LLP (1) Lufthansa (1) MABISZ (10) macska (1) MAF (1) magyar (10) Magyar Fürdőszövetség (2) Magyar Látszerészek Szövetsége (1) Magyar Posta (1) Magyar Turizmus (8) MAHASZ (1) mák (1) MAKSZ (1) Manpower (5) margarin (2) marhahús (4) márka (24) márkaérték (1) márkahűség (5) marketing (8) Masmi (1) MasterCard (21) MÁSZ (1) Match (1) Matehetsz (1) MATESZ (1) MCC (1) MDOSZ (4) média (43) MediaMarkt (1) Mediameter (7) Medián (19) MédiaQ (2) megfázás (1) megyék (1) MEKH (3) melegvíz (1) MEME (4) MentorFM (1) Mercedes-Benz (1) Metropolitan Egyetem (1) méz (1) MGE (12) MGKKE (1) MHM (1) mi (1) MI (10) mikulás (12) MillwardBrown (2) minimálbér (4) MLE (5) MMC (1) MMOSZ (1) MNÜA (1) mobil telefon (11) mosogatószer (2) mosószer (1) mozgás (3) mozi (4) MRSZ (8) MSZÉSZ (5) MSSZ (1) MTA (1) munka (53) munkanélküliség (76) munkavállalás (106) műszaki (19) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (2) Nagybani Piac (2) nápolyi (2) napozás (2) napraforgó (2) NEI (1) nemek (2) Németország (24) Nemzeti MédiaAnalízis (3) nemzetközi (7) népesség (103) népszámlálás (48) Nespresso (1) Nestlé (7) Netrisk (7) nevek (1) Nielsen (380) NMFR (1) NMHH (3) NOK (1) nonprofit (1) nők (56) NRC (32) nyaralás (30) nyelv (1) nyelvvizsga (6) nyersolaj (1) nyomtatás (1) nyugdíjasok (31) nyúl (1) OECD (4) OEI (2) OÉTI (3) OFE (1) OGYEI (13) OIaszország (1) oktatás (23) október (4) olaj (2) olimpia (5) OMV (2) online (2) Open Communications (1) Opten (18) Oroszország (2) ORTT (1) orvos (5) orvoslátogatók (2) OTC (9) OTP (12) Otthon Centrum (10) Otthontérkép (2) öblítő (1) ökotermékek (2) öntözés (1) ÖPOSZ (2) ötven felettiek (1) P&G (1) pálinka (1) pályázat (3) paprika (2) paradicsom (2) patika (3) PBA (1) péksütemény (4) pelenka (1) penetráció (1) pénzügy (176) Penny Market (1) petrezselyem (1) pezsgő (5) piac (3) piackutatás (18) Piackutatások.hu Pro (10) Piackutatók Éjszakája (2) PISA (2) piskóta (2) plakát (2) pmsz (4) POS (1) ppt (2) PR (7) PR Herald (1) praliné (2) PricewaterhouseCoopers (2) Primer Prevenciós Orvosi Egyesület (1) Procter and Gamble (1) Profession (20) Profi (1) Progresszív magazin (16) Promo Data (2) promóció (1) Provident (1) PS:PRovocative (1) PTE (2) puszdeli (1) PwC (8) rádió (21) rágcsálnivaló (2) rágógumi (1) Randstad (23) Reál (1) reggeli csemegék (2) Regio (1) régiók (5) Regus (5) reklám (99) rendezvény (4) Research International Hoffmann (1) retek (1) rizs (2) Roland Berger (1) Rondo (1) Roper Jelentés (5) rovarirtó (1) rovarírtószer (1) rozs (1) ruházat (4) sajt (8) sajtó (6) sampon (2) Samsung (2) Sanofi (1) Sanoma (3) sárgarépa (2) SCA (1) Scale Research (1) Scottwork (1) sertés (3) sertéshús (3) sertészsír (2) Sharp (2) Shell (1) Shopper Insight (3) ShopperTrends (7) Shopping Monitor (5) Sikertermék (1) Sodexo (1) sör (23) Spar (1) sport (6) SSC (2) Statistik Austria (1) statisztika (2) STR (2) Stratégiai Levél (2) stressz (1) Suzuki (1) Svájc (1) szabadidő (7) szabadság (1) szájvíz (1) Szallas.hu (2) Szállás.hu (5) szállítás (30) Szállodaszövetség (10) szaloncukor (11) szalonna (1) számítógép (4) száraz tészta (3) szegmentáció (1) szélenergia (1) személygépkocsi (89) szemkamera (1) szemüveg (1) szennyvíz (2) szépségápolás (1) szeptember (1) szerszámgép (1) szeszes italok (1) szeszesital (1) szilveszter (2) Szinapszis (51) színház (1) Szlovákia (4) szója (2) szolgáltatás (46) Szonda Ipsos (22) szórakozás (3) szőlő (2) szörp (2) szponzorálás (4) szupermarket (4) Takarékbank (3) TakarékPont (1) takarítás (2) támogatás (4) tanulás (8) tanulmány (46) táplálkozás (37) táppénz (1) Target (1) Tárki (51) társadalom (15) távfűtés (1) távközlés (2) távmunka (7) taxi (3) TCC (1) tea (7) TED (5) tej (14) tejföl (1) tejpor (2) tejtermék (11) Telenor (1) település (16) termékenység (1) termőföld (3) Tesco (1) testápolás (22) testápoló (4) testsúly (3) tészta (3) Tetra Pak (4) tévé (33) tévénézés (56) TGI (1) tisztítószer (3) tizenévesek (14) TNS (18) TNS Hoffmann (12) TNS Media Intelligence (8) tojás (5) TOP (1) Travel Channel (1) Trend (2) Trend International (1) Trenkwalder (4) Trezex (2) TripAdvisor (1) Trivago (3) turizmus (161) Turizmus Online (1) túró (1) tusfürdő (2) tüzelőanyag (1) Uber (2) uborka (2) újrahasznosítás (1) Unicef (1) Unicredit (3) Unilever (1) Union Biztosító (7) UPC (1) utazás (14) üdítőital (11) ügyfél (1) ügyfélszolgálat (3) ügyintézés (1) ügynökség (2) üzletek (28) üzletválasztás (9) vaj (6) vállalat (99) vállalkozás (47) válság (14) vándorlás (5) vásárlás (141) vásárlóerő (12) Vásárlóerő Index (5) vendéglátás (22) verseny (5) video (9) világ (22) villamos energia (8) virsli (6) Visa (1) Visegrádi országok (7) víz (3) Vodafone (1) vöröshagyma (1) vöröshús (1) Weber Shandwick (2) Weltauto (2) Whitereport (1) Wiz Air (1) Workania (19) WWF (1) zab (1) zeller (2) zene (4) zöldség (17) zsiradék (1)

Piackutatások Archívum